Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Köszönet Tóth Krisztinának 2014-12-18 13:39:40 A Generációk Csatája 2014 programban kiemelt figyelmet kap Gödöllő hétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező díszpolgára
MOB-érdemérmet vehetett át Tóth Krisztina 2014-04-29 05:43:29 Városunk díszpolgára mellett a nyolcvan esztendős vívóedzőt, Batizi Sándort is köszöntötték a szervezet közgyűlésén
Párosban még él a remény 2013-05-16 17:12:30 Nyolcaddöntős a párizsi asztalitenisz világbajnokságon a Tóth Krisztina, Póta Georgina kettős, japán duóval meccselnek
Eb-re utazik városunk díszpolgára 2012-10-11 17:47:51 Tóth Krisztina egyéniben és – Póta Georginával az oldalán – párosban is rajthoz áll a dániai kontinensviadalon